2018. március 19., hétfő

KÁLI ISTVÁN: A SZEMFÉNYVESZTETT – KÖNYVBEMUTATÓ



Káli István marosvásárhelyi író A szemfényvesztett című új regénye a Mentor Könyvek Kiadó és a Noran Libro közös kiadásában jelent meg 2017-ben. A regény csíkszeredai bemutatójára a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermébe várjuk a közönséget 2018. március 20-án, kedden 17 órára. Az est moderátoraként Sarány István újságíró, a Hargita Népe napilap főszerkesztője beszélget a szerzővel. Részletek:
A könyv marosrvásárhelyi bemutatóján, 2017 októberében többek között az is elhangzott, hogy regénye megírásakor Káli István saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének.
Az önéletrajzi fogantatású regényről a kiadó ajánló sorait idézzük:
„A 20. század derekán a világnak ezen a közép-kelet-európai részén volt egy jókora tömegnyi ember, akik eleinte nagyon igyekeztek alkalmazkodni a rendhez, aztán valamiért meghasonultak, s a kezdeti fény csak arra volt jó, hogy később még szembetűnőbb legyen, amint fokozatosan kihuny a szemük ragyogása. Közéjük tartozott Kormos Albert is, akihez a kor történetei véletlenül vagy kevésbé véletlenül kötődnek, s aki köré, de inkább akire e történetek hordalékai, piszkai lerakódtak. Vele is az történik, ami az abban a korban és ott élő sokakkal. Néha tudja, minek részese, néha éppen csak megsejti, de legtöbbször fogalma sincs róla. Ezért – bár megbecsült ember, a tudása, a szorgalma érték, s ő emberi természetéből fakadóan mindent meg is tesz, hogy ezeket az értékeket javakra váltsa, újabb meg újabb bizonyítékokat mutatva fel arra, hogy nem élt hiába – semmivel nem, vagy alig befolyásolja saját sorsának alakulását. És amikor a saját rendje is felborul, ereje fogytán úgy érzi, minden elmúlt. Magába zárkozik, és a folytonos álmatlanság napjai, hetei alatt egyre a külső okokat kutatja, míg fel nem vetődik benne, hogy az okot talán önmagában kellene keresnie."
Káli István (Marosvásárhely, 1947) családi neve Király István, író, szerkesztő, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó alapítója. Szülővárosában, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett 1965-ben A temesvári Műszaki Egyetem iparvegyészeti karán szerzett mérnöki oklevelet 1970-ben. Vegyészmérnökként dolgozott különböző marosvásárhelyi vállalatoknál. 1989 után az irodalomszervezésnek szentelte idejét. 1993-2009 között a Lyra Kiadó és a Mentor Kiadó ügyvezető igazgatója, 2009-2015 között nyugdíjasként a Mentor Kiadó érdekében dolgozó, fizetetlen ügyvezetőként tevékenykedett. A Mentor Kiadónál 1993-2015 között megjelent közel 900 kötet felelős kiadójaként jegyzik, 2015-2018 között a Mentor Könyvek Kiadó felelős kiadója. 1994-ben alapítója volt a Romániai Magyar Könyves Céhnek, az alakuló ülésen elnöknek választották, a kétévente sorra kerülő tisztújító ülések mindenikén újraválasztották. Elnökként 1995. óta főszervezője a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. Tagja a Romániai Írók Szövetségének, és a Magyar Írószövetségnek, 2001-2004 között a Romániai Írók Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának titkári tisztségét töltötte be.
Első írásai a kolozsvári Utunkban jelentek meg 1975–ben, írásait a továbbiakban az Igaz Szó, a későbbi Látó, a kecskeméti Forrás, a budapestiKortárs és Magyar Napló, a pécsi Jelenkor közölte. Megjelent kötetei: Mit tud az a nagy sárga gép? – novellák – Kriterion, Bukarest, 1979; Akinek megbocsátjátok – regény – Kriterion, Bukarest, 1981; Tisztítótűz, Üres napok – kisregények – Dacia, Kolozsvár, 1983; Közjáték – novellák – Kriterion, Bukarest, 1984; Századélet – novellák – Zrínyi Kiadó – Budapest, 1994; Vasvirágok – versek – Polis, Kolozsvár, 1997; Helyzetábécé – versek – Pro-Print, Csíkszereda, 2007; Bíbor avagy Hórusz szeme – regény, Bookart, Csíkszereda, 2012; Megvárom, amíg fütyül a feketerigó –válogatott novellák, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017; A szemfényvesztett – regény, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése