2018. március 30., péntek

BODOR ÁDÁM VOLT A KÁJONI JÁNOS MEGYEI KÖNYVTÁR VENDÉGE



Március 28-án, szerdán délután Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval találkozhatott ismét a csíkszeredai irodalomkedvelő közönség a Kájoni János Megyei Könyvtárban, az író székelyföldi körútja során. Az est házigazdájaként ezúttal is Murányi Sándor Olivér bírta szóra a közmondásosan szűkszavú írót, akitől idegen bármiféle mellébeszélés. Érdekes, őszinte beszélgetés részesei lehettünk. 
A kortárs magyar irodalom nyilvános szereplést ritkán vállaló, halk szavú mesterével, Bodor Ádámmal immár a hetedik alkalommal beszélget Székelyföldön Murányi Sándor Olivér. Első kérdése ezúttal a nemrég Párizsból hazatért íróhoz a francia fővároshoz kötődő viszonyára vonatkozott, majd szó esett a Bodor-regények nemzetközi kritikai recepciójáról, illetve Bodor Ádám sajátos regényvilágáról, a rá jellemző sajátos névadásról is beszélgettek. Az est végén a boldogságról faggatta az írót Murányi.
A sajtóban az eseményről: Székelyföldi beszélgetések Bodor Ádám íróval. Krónika, 2018. március 27.
Közönségtalálkozó Bodor Ádámmal. Hargita Népe, 2018. március 29.

2018. március 27., kedd

ISKOLA MÁSKÉNT – KÖNYVTÁRI FOGLALKOZÁSOK MINDEN KOROSZTÁLYNAK



Az Iskola másként elnevezésű, hagyományos országos iskolai program keretében az idei iskolai évben is változatos foglalkozásokat kínál a Kájoni János Megyei Könyvtár. Áprilisban számos iskolában szervezik meg a programot, ebben az időszakban könyvtárunkban tartalmas programokkal várjuk a csoportokat a tanintézményekből, iskolákból, óvodákból, hétfőtől péntekig, naponta 8-13 óra között. Magyar és román nyelvű programok egyaránt szerepelnek intézményünk kínálatában. A programok ingyenesek, a részvétel feltétele az előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetése a könyvtárban, személyesen, vagy telefonon. Részletek:

A csoportos tevékenységek egyrészt játékos módon nyújtanak lehetőséget az információszerzésre és tájékozódásra, ugyanakkor céljuk a gyerekek érdeklődésének felkeltése a könyvek világa, az olvasás iránt is. A programokon való részvétel egyetlen feltétele az előzetes bejelentkezés a könyvtárban, személyesen, vagy telefonon.
Az Iskola másként programjairól további tájékoztatást kérni és jelentkezni a következő telefonszámon lehet: Török Edit – 0753073489.
 A 2017-2018 -as tanévben érvényes programkínálatunk – korcsoportok szerint:

Minden korosztálynak:
Csoportos könyvtárlátogatás, ismerkedés a könyvtár szolgáltatásaival

Óvodás, napközis csoportoknak, I-II. osztályosoknak:
A könyvtárosok Fakalinka bábtársulatának előadása: A róka és a nyuszikák

Kisiskolásoknak, I-IV. osztályosoknak:
Mesetarisznya/ Traista cu basme  könyvtári foglalkozás magyar és román nyelven
Kincses szigetek – könyvtári foglalkozás II-IV osztályosoknak
Învăţătură la tot pasul” – román nyelvű könyvtári foglalkozás

V-VIII osztályos csoportoknak:
Értékes vagy – csoportos könyvtári foglalkozás
Primăvara Eco – román nyelvű környeztevédelmi témájú foglalkozás
Vacanţă în judeţul Harghita – román nyelvű könyvtári foglalkozás

 V-VIII. osztályosoknak/ líceumi csoportoknak: 
(Jelentkezni a következő telefonszámon lehet: 720 544 093):
Szent László nyomában a Székelyföldön  történelmi-helytörténeti témájú oktató társasjáték, a 10-16 éves korosztálynak (4-5 tagú csapatok vehetnek részt a játékban, egyszerre maximum 6 csapat).
Ismerjük meg értékeinket! – Hargita megye kulturális és természeti értékeiről szerezhetnek új ismereteket, mélyíthetik el tudásukat játékos módon a foglalkozáson résztvevő csoportok, ugyanakkor a könyvtár helyismereti adatbázisainak használatával ismerkednek.
Ismerjük meg nagyjainkat: Kájoni János a polihisztor – könyvtári foglalkozás líceumi csoportoknak

2018. március 26., hétfő

A HETEDIK – BESZÉLGETÉS-SOROZAT BODOR ÁDÁM KOSSUTH-DÍJAS ÍRÓVAL – HETEDIK ALKALOM

Kortárs irodalmunk egyik meghatározó alkotójával, különleges szerzői világot felépítő prózaírójával, Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval találkozhatnak ismét székelyföldi olvasói Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.
A Hetedik címet viseli a közönségtalálkozó, amelynek házigazdája ezúttal is Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író lesz, hetedik alkalomhoz érkezett ugyanis a Bodor Ádámmal éves megszakításokkal szervezett beszélgetés-sorozata. A csíkszeredai literatúrakedvelők a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, a 2018. március 28-án 17 órakor kezdődő irodalmi esten találkozhatnak az íróval. Részletek:
BODOR ÁDÁM Kossuth-díjas írótól szóban és írásban egyaránt minden mellébeszélés idegen, a tartózkodó alkat ugyanakkor igen színes és hiteles személyiséget takar. Könyveiben – a legendás Sinistra körzet, Az érsek látogatása, a Verhovina madarai és a többiben – a lehető legtömörebb kifejtésre szorítkozik, mintha csupán a vázát írná meg valaminek. E visszafogott, puritán kifejezésmód azonban mai irodalmunk egyik leggazdagabb, klasszikus értékű, maradandó szerzői világát építi fel. Éves megszakításokkal történő erdélyi beszélgetés-sorozata hetedik alkalmához érkezett.
A kortárs magyar próza állócsillagával Murányi Sándor Olivér író beszélget. A találkozót kiállítás-megnyitó teszi érdekesebbé: Gál Tamás Indiana mutatja be az elmúlt tíz év beszélgetéseit beharangozó plakátjaiból összeállított anyagát.
A rendezvény támogatói a Szépírók Társasága, a Magvető Kiadó, a G. Kulturális Egyesület, a Gondűző Étterem és Szálloda, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kájoni János Megyei Könyvtár, valamint Hargita Megye Tanácsa.
A kötetek a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatóak, a szerző dedikál. Mindenkit szeretettel várnak.

AZ OLVASÓKÖR MÁRCIUSI TALÁLKOZÓJA: TONELLI SÁNDOR ULTONIA CÍMŰ RIPORTKÖNYVÉRŐL


ismertette Székedi Ferenc publicista.  A huszadik század elején élt Tonelli 1929-ben megjelent könyve tulajdonképpen részletes beszámoló arról a Kárpát-medencei magyarság létét fenyegető tömegjelenségről, amelyet kivándorlásnak, migrációnak nevezünk s amelynek során százezrek hagyták el szülőföldjüket, az Újvilágban megtalálandó boldogulás reményében. 

A SZEMFÉNYVESZTETT - KÁLI ISTVÁN KÖNYVBEMUTATÓJA



Káli István marosvásárhelyi író A szemfényvesztett című új regénye a Mentor Könyvek Kiadó és a Noran Libro közös kiadásában jelent meg. A Kájoni János Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutatón 2018. március 20-án délután Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője Vásárhely-könyvnek nevezte a regényt.
A köteteit Káli Istvánként jegyző Király István a találkozón beszélt irodalmi indulásáról, a Mentor Kiadó élén eltöltött időszakról, majd az irodalomhoz való visszatéréséről. A szemfényvesztett című regényéről elmondta, hogy bár a történet fikció, de a hangulat, a közeg híven tükrözi az 1944-1968 közti időszakot, a történelmi-társadalmi környezet valós. Családi, ismerősei életéből vett történéseket elegyít képzeletbeli eseményekkel a regényben. 
A sajtóban a könyvbemutatóról: Vásárhely-könyv. Hargita Népe, 2018. március 21

2018. március 19., hétfő

KÁLI ISTVÁN: A SZEMFÉNYVESZTETT – KÖNYVBEMUTATÓ



Káli István marosvásárhelyi író A szemfényvesztett című új regénye a Mentor Könyvek Kiadó és a Noran Libro közös kiadásában jelent meg 2017-ben. A regény csíkszeredai bemutatójára a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermébe várjuk a közönséget 2018. március 20-án, kedden 17 órára. Az est moderátoraként Sarány István újságíró, a Hargita Népe napilap főszerkesztője beszélget a szerzővel. Részletek:
A könyv marosrvásárhelyi bemutatóján, 2017 októberében többek között az is elhangzott, hogy regénye megírásakor Káli István saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének.
Az önéletrajzi fogantatású regényről a kiadó ajánló sorait idézzük:
„A 20. század derekán a világnak ezen a közép-kelet-európai részén volt egy jókora tömegnyi ember, akik eleinte nagyon igyekeztek alkalmazkodni a rendhez, aztán valamiért meghasonultak, s a kezdeti fény csak arra volt jó, hogy később még szembetűnőbb legyen, amint fokozatosan kihuny a szemük ragyogása. Közéjük tartozott Kormos Albert is, akihez a kor történetei véletlenül vagy kevésbé véletlenül kötődnek, s aki köré, de inkább akire e történetek hordalékai, piszkai lerakódtak. Vele is az történik, ami az abban a korban és ott élő sokakkal. Néha tudja, minek részese, néha éppen csak megsejti, de legtöbbször fogalma sincs róla. Ezért – bár megbecsült ember, a tudása, a szorgalma érték, s ő emberi természetéből fakadóan mindent meg is tesz, hogy ezeket az értékeket javakra váltsa, újabb meg újabb bizonyítékokat mutatva fel arra, hogy nem élt hiába – semmivel nem, vagy alig befolyásolja saját sorsának alakulását. És amikor a saját rendje is felborul, ereje fogytán úgy érzi, minden elmúlt. Magába zárkozik, és a folytonos álmatlanság napjai, hetei alatt egyre a külső okokat kutatja, míg fel nem vetődik benne, hogy az okot talán önmagában kellene keresnie."
Káli István (Marosvásárhely, 1947) családi neve Király István, író, szerkesztő, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó alapítója. Szülővárosában, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban érettségizett 1965-ben A temesvári Műszaki Egyetem iparvegyészeti karán szerzett mérnöki oklevelet 1970-ben. Vegyészmérnökként dolgozott különböző marosvásárhelyi vállalatoknál. 1989 után az irodalomszervezésnek szentelte idejét. 1993-2009 között a Lyra Kiadó és a Mentor Kiadó ügyvezető igazgatója, 2009-2015 között nyugdíjasként a Mentor Kiadó érdekében dolgozó, fizetetlen ügyvezetőként tevékenykedett. A Mentor Kiadónál 1993-2015 között megjelent közel 900 kötet felelős kiadójaként jegyzik, 2015-2018 között a Mentor Könyvek Kiadó felelős kiadója. 1994-ben alapítója volt a Romániai Magyar Könyves Céhnek, az alakuló ülésen elnöknek választották, a kétévente sorra kerülő tisztújító ülések mindenikén újraválasztották. Elnökként 1995. óta főszervezője a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. Tagja a Romániai Írók Szövetségének, és a Magyar Írószövetségnek, 2001-2004 között a Romániai Írók Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának titkári tisztségét töltötte be.
Első írásai a kolozsvári Utunkban jelentek meg 1975–ben, írásait a továbbiakban az Igaz Szó, a későbbi Látó, a kecskeméti Forrás, a budapestiKortárs és Magyar Napló, a pécsi Jelenkor közölte. Megjelent kötetei: Mit tud az a nagy sárga gép? – novellák – Kriterion, Bukarest, 1979; Akinek megbocsátjátok – regény – Kriterion, Bukarest, 1981; Tisztítótűz, Üres napok – kisregények – Dacia, Kolozsvár, 1983; Közjáték – novellák – Kriterion, Bukarest, 1984; Századélet – novellák – Zrínyi Kiadó – Budapest, 1994; Vasvirágok – versek – Polis, Kolozsvár, 1997; Helyzetábécé – versek – Pro-Print, Csíkszereda, 2007; Bíbor avagy Hórusz szeme – regény, Bookart, Csíkszereda, 2012; Megvárom, amíg fütyül a feketerigó –válogatott novellák, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017; A szemfényvesztett – regény, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017.

AZ 1848-AS MÁRCIUSI ESEMÉNYEKET IDÉZTÜK FEL ÉS KOKÁRDÁT KÉSZÍTETTÜNK A GYERMEKKÖNYVTÁRBAN



Az 1848-as forradalom és szabadságharc márciusi eseményeit idéztük fel ma a Kájoni János Megyei Könyvtár gyermekrészlegén szervezett foglalkozáson, a Petőfi Sándor Álatános Iskola kisiskolásaival és otthon tanuló diákok csoportjával, délelőtt 11 órai kezdettel. Miután a márciusi forradalmi eseményekről hallhattak a kisdiákok a  könyvtárosoktól, a kézműves foglalkozáson mindenki elkészíthette saját kokárdáját a  gyermekkönyvtárosok irányításával.

2018. március 16., péntek

AZ OLVASÓKÖR MÁRCIUSI TALÁLKOZÓJA: TONELLI SÁNDOR ULTONIA CÍMŰ RIPORTKÖNYVÉRŐL

A 2018. március 19-én, hétfőn 16.30 órakor a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében tartandó összejövetel programját Cseke Gábor író, a kör animátora ismerteti az Olvasókör honlapján: A tényirodalmi alkotásokkal foglalkozó sorozat második megbeszélésén Tonelli Sándor közgazdász és társadalmi szakíró Ultonia című riportkönyvét ismerteti Székedi Ferenc publicista.
A huszadik század elején élt Tonelli (interneten elérhető) 1929-ben megjelent könyve tulajdonképpen részletes beszámoló arról a Kárpát-medencei magyarság létét fenyegető tömegjelenségről, amelyet kivándorlásnak, migrációnak nevezünk, s amelynek során százezrek hagyták el szülőföldjüket, az Újvilágban megtalálandó boldogulás reményében. A teljes ismertető: Harmincharmadik találkozó, 2018. 

2018. március 15., csütörtök

10 ÉV A KANGOO JUMPS AZ ÉLETÉRT - NEMZETKÖZI KARITATÍV FITNESS ESEMÉNY

Nagyszabású nemzetközi karitatív sporteseménynek ad otthont Csíkszereda 2018. március 17-18-án, szombaton és vasárnap. A 10 Év a Kangoo Jumps az Életért című nemzetközi évfordulós rendezvény szervezője Kangoo Jumps Romania egyesület,  társszervezője a MAME EgyesületA rendezvény célja a rákban és leukémiában szenvedő gyermekek segítése. Az eseményen neves romániai és külföldi előadók fognak bemutatókat tartani, azzal a céllal, hogy az esemény színvonalát emelve minél többen csatlakozzanak, a résztvevők adományai megkönnyíthetik a beteg gyerekek és szüleik számára a nehéz pillanatokat.
Az előadókról bővebben itt olvashatunk.
A nemzetközi esemény partnere a Kájoni János Megyei Könyvtár,  március 18-án 10 órától a következő előadásokra kerül sor a könyvtár előadótermében :
10-11 óra : Nagy Hunor

11-12 óra: Cristian Mărgărit

12-13 óra: Laura Dean

13-14 óra : Dr. Pablo Ferreiros Bennett
Az esemény keretében hazánkban is ismert sporttevékenységeket mutatnak be az előadók (Pilates, Kangoo Jumps, Tae Bo, Steel Combat, Fat Burning by Kinga, Zumba Dance), illetve külföldön népszerűvé vált tevékenységeket is (Pulse Roll, Man Up Pilates, Capoeira Aerobic , Base/Cross Traing, Afro Dance)
A rendezvény különleges meghívottja a Tae Bo Fitness atyja, a nemzetközi fitnessvilág egyik leghíresebb sztárja, Billy Blanks®, aki először érkezik Romániába, hogy jelenlétével megtisztelje az eseményt, és támogasa annak célkitűzését.
Az esemény részletes programja ITT olvasható
A Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme lesz az egyik helyszíne a 2018. március 18-án sorra kerülő bemutatóknak, délelőtt 10 órától 15.30-ig.
Az előadók közt jelen lesz könyvtárunkban a csíkszeredai Nagy Hunor testépítő világbajnok.
További infromációk és kapcsolattartás: management@kangooclub.ro, office@smafta.com
vagy a következő talefonszámokon 0756.48.92.66 Office, 0742.046677 – Ábrahám Előd - rendezvényszervező.

SZÖVEGEKBEN CSEMEGÉZVE - DR. TAPODI ZSUZSA KÖNYVBEMUTATÓJA

Dr. Tapodi Zsuzsa egyetemi professzor, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének oktatója új irodalmi tanulmánykötete Szövegekben csemegézve címmel jelent meg, Itinerare textuale címmel román nyelvű kötete is megjelent a szerzőnek. 2018. március 12-én délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett találkozón összegyűlt népes hallgatóság előtt a szerzővel Lajos Katalin és Tomonicska Ingrid egyetemi oktatók beszélgettek a kötetekről, az irodalmi szövegek értelmezésének izgalmas útjairól, szempontjairól, a megtalálás és megértés öröméről. Részletek:
Dr. Tapodi Zsuzsa egyetemi professzo a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara Humántudományok Tanszékén összehasonlító irodalmat oktat 2003 óta. Egyetemi oktatói munkássága mellett gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, irodalomkutatóként, "hivatásos olvasóként" foglalkozik irodalmi szövegek értelmezésével, kritikai interpretálásával. Legújabb tanulmánykötete Szövegekben csemegézve címmel a csíkszeredai Státus Kiadónál jelent meg, Az olvasástól az értelmezésig alcímmel, ezzel párhuzamosan  román nyelvű tanulmánykötete is napvilágot látott Jászvásáron, a Vasiliana ...98 kiadónál Itinerare textuale címmel, Studii şi eseuri de istoria culturii şi de literatură comaparată alcímmel.
A málnaszedés csak látszólag könnyű, valójában időigényes és fáradságos munka, de végső soron a finom málnalekvár zamata a jutalom a fáradozásunkért, valahogy így zajlik a közeledés olvasmányaink felé is, világít rá Tapodi Zsuzsa a kötet előszavában: „Az édes gyümölcs pedig a koherens olvasat, önmagunk gazdagítása a műben foglalt témákkal és esztétikai tartalmakkal, melyek egyedi és megismételhetetlen zamattá, „a szöveg örömévé" állnak össze."
Erről szólnak a kötet tanulmányai, esszéi, az irodalmi szövegek megértéséhez vezető útról, az irodalomelméleti fogalmak, összefüggések megkönnyítik a hozzáférést a szöveg jelentéstartalmához, a szövegekben együttes csemegézésre, a megtalálás, ízlelgetés örömének megosztására biztatva az olvasót.
Lajos Katalin méltatta a Szövegkeben csemegézve című kötetet a találkozón. A tanulmánykötetben 35 szépirodalmi szerzőnek 43 szövegével, regényével foglalkozik Tapodi Zsuzsa, hangzott el a felvezetőben. A vizsgált regények a kortárs magyar próza alkotásai, amelyekben olyan közös motívumokat vizsgál a szerző, mint az utazás, a határátlépés és a testpoétika motívumai. Lajos Katalin arról kérdezte Tapodi Zsuzsát, hogy milyen szempontok alapján választja ki tanulmányozásra a kortárs műveket. A szerző válaszában arról beszélt, hogy hivatásszerűen olvas, munkájából adódóan, de mellette próbál időt szakítani az olvasásra a saját gyönyörúségére is. Aztán a régi és új olvasmányok közt megteremtődik a kapcsolat, valamilyen motívum, közös elem, ami összeköti a műveket, ezt próbálja meg a tanulmányokban kibontani, elemezni.  
A román nyelvű, Itinerare textuale című kötetet Tomonicska Ingrid mutatta be, a kötetben megjelent tanulmányok egy része  a román és magyar irodalom kölcsönös egymásra hatását  is vizsgálják, a tanulmányok részben azonosak a magyar nyelvű kötetben megjelent szövegekkel.
A sajtóban a találkozóról: Pál Bíborka. Szövegekben csemegézveDr. Tapodi Zsuzsa egyetemi professzor könyvbemutatója. Hargita Népe. 2018.március 13.

2018. március 9., péntek

UTAK ÉS CSEMEGÉZÉSEK. SZÖVEGEK AZ OLVASÁSTÓL A MEGÉRTÉSIG – KETTŐS KÖNYVBEMUTATÓ



Utak és csemegézések. Szövegek az olvasástól a megértésig címmel 2018. március 12-én, hétfőn 17 órától kerül sor dr. Tapodi Zsuzsa egyetemi professzor kettős könyvbemutatójára a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetekről a szerzővel Lajos Katalin és Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok tanszékének oktatói beszélgetnek.
Tapodi Zsuzsa az irodalomtudományok doktora, egyetemi professzor, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara Humántudományok Tanszékén az összehasonlító irodalmat oktatja. Irodalomkutatóként, "hivatásos olvasóként" foglalkozik irodalmi szövegek értelmezésével, kritikai interpretálásával. Szövegekben csemegézve címmel jelent meg legújabb tanulmánykötete a csíkszeredai Státus Kiadónál (2017). Az olvasástól az értelmezésig alcímet viselő kötet román nyelven is megjelent: Itinerare textuale. Studii şi eseuri de istoria culturii şi de literatură comparată. Részletek:
Könyvének előszavában a málnaszedés példájával világítja meg a szerző az irodalmi szövegek megértéséhez vezető út, az irodalomelméleti fogalmak, összefüggések hálójának szerepét, amelyek megkönnyítik a hozzáférést a szöveg jelentéstartalmához:
„Az édes gyümölcs pedig a koherens olvasat, önmagunk gazdagítása a műben foglalt témákkal és esztétikai tartalmakkal, melyek egyedi és megismételhetetlen zamattá, „a szöveg örömévé" állnak össze."
Az irodalmi szövegek megközelítéséhez, megértéséhez nyújtanak új izgalmas értelmezési szempontokat a kötetben közzétett tanulmányok, esszék, az irodalmi szövegekben együttes csemegézésre, a megtalálás, ízlelgetés örömének megosztására biztatva az olvasót.
Dr. Tapodi Zsuzsa egyetemi oktatói munkássága mellett gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, számos tanulmánya jelent meg, kutatóként főként az irodalmi kánonok, a kanonizáció kérdésköre foglalkoztatja. Kutatási területe még az irodalom és kultusz viszonya, mely szintén kapcsolódik a kanonizáció problematikájához. Fontosabb kötetei: Irodalom a politika szolgálatában Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában címmel jelent meg doktori dolgozata 2001-ben (Nemzetközi Hungarológiai Központ Budapest. 2001); Irodalmi kánonok (Editura Universităţii Bucureşti, 2000); A soha el nem vesző könyv nyomában. Irodalmi tanulmányok. (Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008);Szövegek szövete. Tanulmányok, recenziók, előadások. (RHT kiadó, Bukarest - Szepsiszentgyörgy – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2014).